Sólymok rájátszás: Bámulatos végjáték után egyenlített a csapat!


62. hír képe
2017-07-04 00:00:00

Nagykőrösi Sólymok KE - Tiszaújvárosi Phoenix Kosárlabda Klub 92-90 (13-20, 26-21, 18-23, 24-17, 11-9)

 

 

 

AZ NB/B rájátszásának második fordulójában a Tiszaújvárosi Phoenix csapatát kapták a Nagykőrösi Sólymok. A két győzelemig tartó párharc tétje, az összevont NB1/B felső ágára való kerülés volt. Az első idegenbeli találkozóm, sokáig dominált a hazai csapat a legvégén azonban egalizálni tudtak a kőrösi kosarasok. Végül a győzelem nem jött össze , de a pár pontos vereség már előre prognosztizálta, hogy a hazai mérkőzés is kiegyenlített csatát fog hozni. Azonban ilyen drámai találkozóra talán senki sem számított…

 

 

A derbi első perceiben rendkívül idegesen játszottak a Sólymok, így majd’ 4 percig kellett várni az első kosarunkra, ami már a 0-8-as kezdésből való felébredést jelentette… Gondolták ezt a szurkolók, de a negyed második felének úgy mentünk neki, hogy már 10 ponttal vezetett az extrán dobó vendég alakulat. (2-12) Szerencsére a negyed végére, sikerült a Tiszaújváros előnyéből némileg lefaragni, de így is sajnos magabiztosan 20-13-ra vezettek az első 10 percet követően.

 

A második etapban érkeztek meg igazán Lakosa Zsolt fiai a meccsbe. Kovács Sándor triplája volt az első momentumunk , ami jól megalapozta a felzárkózásunkat. Ugyan a negyed közepén az ellenfelünk ismét elment 9 ponttal, de ezt a hátrányt most pillanatok alatt ledolgoztuk, sőt Tóth Viktor büntetői után már egy labdán belül voltunk. (28-30) A félidei pihenő előtt 2 perccel sikerült először egalizálnunk Fehér Ádám triplája révén, ekkor robbant fel először a csarnok, sőt Mácsai triplája után egy pillanatra a vezetést is átvettük.(39-38) A félidei szünetre ugyan minimális 2 pontos hátrányban mentünk, azonban a lényeg: újra meccsben voltak a Sólymok!

 

A harmadik negyed hozta a legkiegyenlítettebb játékot az egész negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok, az etap végén azonban hirtelen fáradni látszott csapatunk és egy két fizikális kosárnak köszönhetően sajnos nyerték a negyedet a vendégek és ezzel tovább növelték az előnyüket. (57-64)

 

Az utolsónak vélt negyed igazi drámát hozott, ahol minden egyes percben érezhető volt a feszültség és a nagy tét. Hihetetlenül hullámzott a meccs jól példázza ezt, hogy a meccs 32-ik percben már ismét 9 ponttal 67-58-ra vezettek a vendégek. Ekkor azonban jött egy hihetetlen 3 perces, 12-0-ás kőrösi rohanás, ami után már mi vezettünk 70-67-re! Az utolsó 2 percen belül sajnos újra 5 ponttal elmentek a hazaiak és veszni látszott a meccs. Érkezett azonban Tóth Viktor aki valami hihetetlen produkciót nyújtva zsinórban 7 pontot szerezve 81-81-re mentette a találkozót. Különösen nagy kosár volt 9 másodperccel a vége előtt eleresztett triplája, amit a vonal mögül két méterrel dobott el. Egy jó védekezés után jöhetett a hosszabbítás, ahol még további drámák vártak ránk. Ekkor már mi a lélektani előnyben lévő csapat dominált szinte végig vezettünk és jobb büntetőzéssel akár le is zárhattuk volna a meccset. 8 másodperc volt hátra az ellenfelünk 3 pontos hátrányból jöhetett akár faultolhattunk is volna, de nem tettük…Pechünkre, hiszen ugyan kifacsart pozícióból , de 0.5 tized másodperccel a vége előtt egy szívbemarkoló triplával egyenlítettek az Tiszaújvárosiak.

 

Mindenki azt hitte vége ennyi volt, jöhet a következő hosszabbítás. Lakosa Zsolt természetesen kikérte az idejét és valószínűleg varázsolt a pad mellett! Az oldalvonali bedobásnak jónak kellett sikerülnie, hogy egyáltalán dobó pozícióba kerüljünk. Jöttek a zárások, , minden vendég Tóth Viktorra és Mácsai Károlyra figyelt, jött azonban Molnár Miklós aki üresen megkapta labdát egyből emelte azt közép távolról és éppen a dudaszó pillanatában megnyerte a meccset a Sólymoknak! Szó szerint extázisba esett az egész csapat, a csarnok, hisz ilyen hihetetlen végjátékot csak a legnagyobb meccseken láthatunk. 92-90-es győzelmével így sikerült kiegyenlítenie a párharcot a fiúknak, jön a mindent eldöntő idegenbeli találkozó, ahol muszáj nyerni! A lélektani előny mindenestre most már a Sólymoknál van!


nagykőrösi sólymok kosárlabda egyesület