Molnár Miklós a Sólymok új ügyvezetője: minden héten háború lesz az Nb1/B-ben!


36. hír képe
2016-08-27 00:00:00

Fiatal, ambiciózus új ügyvezetővel vág neki az Nb1/B-nek a Nagykőrösi Sólymok kosárlabda csapata. Molnár Miklós igazi kosárlabda család sarja, hiszen mind édesapja és mind testvérei Nb1-es kosárlabdázok voltak. (ahogy Miklós is) Mégis a nagykőrösieknek nagyapja által lehet ismerős a név, hiszen Miklós papája volt: az egykori gimnáziumi tanár, a kőrösi sportélet legendás alakja, az egész országban csak „Luciferként” ismert Molnár Ferenc. A sikerre éhes új vezetővel, a Sólymok idei évéről és a változásokról beszéltünk.

 

 

Lassan kezdődik a 2016/2017-es szezon, hogyan készül az új évadra a Nagykőrösi Sólymok?

 

-Idén nagyon hamar, már szeptember 17.-én megkezdődik az Nb1/B-és felnőtt bajnokság, majd szeptember végén az utánpótlás csapataink is megkezdik a felkészülést. Ennek értemében már nagyüzemben megkezdődött a munka , a csapataink heti 3-4 edzésen vesznek részt, míg a profi osztályba feljutott felnőtt csapatunk majd’ mindennap edz és a hétvégéken edzőmeccsekkel készül, illetve felkészülési tornán is részt fog venni Békésen.

 

 

A felnőtt keretben milyen változások várhatóak?

 

-Az igazi erősségünk abban rejlik, hogy gyakorlatilag a teljes keret egységesen egyben maradt. A vezetőedzőnk továbbra is Lakosa Zsolt lesz. Azonban fiatal, tehetséges, jó kosárlabda alapokkal rendelkező játékosok érkezése továbbra is aktuális, hiszen az Nb1-es osztály megköveteli, hogy mindig a pályán legyen egy 1995 után született kosárlabdázó. Emellett ismét kötelező indítani az egyesületnek U23-as csapatot, akik egyfajta fiók csapatként is funkcionálnak a felnőtteknek, több esetben átfedés is lesz a keretben. Összességében tehát az egység és fiatalítás a fő szempontjaink.

 

Milyen célokkal vágnak neki a felnőttek az új idénynek?

 

-Nem árulok el azzal nagy zsákbamacskát, hogy az idei szezon kategóriákkal nehezebb lesz, mint a tavalyi. Gyakorlatilag minden héten háborút vívunk, hiszen olyan csapatokkal vesszük fel a küzdelmet, ahol a keretekben Nb1/A csoportos játékosok vannak. Ezért is kérném a kosárszimpatizánsokat, hogy hétről-hétre egyre többen látogassanak ki és hozzák vissza azt a kosárlabda életérzést a pályára, amiről annak idején legendás volt a nagykőrösi szurkolótábor. Minden egyes győzelemnek jelentősége lesz, hiszen szeretnénk megragadni az Nb1/B-ben, ami egy remek alap lehet , hiszen mind az utánpótlás nevelés , mind a kőrösi spotélet további fejlődésnek indulhat. Ez, ami igazi célunk! Hajrá Sólymok!

nagykőrösi sólymok kosárlabda egyesület